2014. június 18., szerda

Farkasok fogságában 4 (BaekYeol)

Szebb jövő

Már több, mint 1 hét telt el az incidens óta, de még mindig nem tudtam rendesen kiheverni. Mikor összetalálkozok a folyosón Hyunjaevel, elrohanok valamerre másfele. Chanyeol persze segít a felejtésbe. A felkelés nagy fájdalmakkal járt, de ez van. Próbálkoztam volna ülő helyzetbe kerülni, mivel a szükségleteim ezt kívánták, ám valami nem engedett megmozdulni. Letekintettem magam mellé, és egy édesen szuszogó Yeollieval találtam szembe magam. Kezeit mellkasomnál kulcsolta össze, még álmában is védeni akart. Ám megfeledkeztem az időről, így mire felébredt se hagytam abba bámulását. Megszorította vállamat, kirángatva ezzel gondolataim tömegéből.
-Jó reggelt szépség. -köszöntött a nem megszokott formában, amibe belepirultam.
-Neked is. Jól aludtál? -mosolyodtam el, miközben ő nyújtózkodott egyet.
-Ez volt az egyik legszebb reggelem, de kezdek éhes lenni.
Kipattant az ágyból, engem is magával rántva és mikor lábaimmal stabilan álltam a talajon, kezeit derekamra téve érintette össze ajkainkat. Mivel nemrég keltünk, mindkettőnk szája száraz volt, de barátom nyelvével végigsimított rajtuk. Hangos kopogásra rebbentünk szét, majd amint meghallottuk Chin hangját megkönnyebbülten sóhajtottunk.
-Bátyó, fennt vagytok már?
-Persze, mindjárt leérünk. Egy öt-tíz perc, oké? -simogatta meg fenekemet, mitől ugrottam egyet.
-Rendiii. -majd hallottuk, ahogy elugrál. Dühös szemekkel méregettem a mellettem álló magas személyt.
-Ilyet. Többet. Ne. Merj. Ilyenkor. Csinálni. Vili???!!! -s ezzel kitrappoltam a fürdőbe.
Megmosakodtam, mire visszaértem a szobámba, Yeollie már felöltözött, sőt még az én ruháimat is kiválogatta. Félve lépkedtem oda az ágyhoz, mikor megláttam aznapi szettemet, majdnem összeestem. Egy nagyon feszülős comb közép nadrág, egy fehér trikó, ami kicsit bő volt, így elég rendesen be lehetett látni alá, és egy számomra ismeretlen nyaklánc. Érdeklődve emeltem fel a csillogó nyakéket, közben páromra sandítottam.
-Gondoltam tetszeni fog. -mosolygott ezer wattosan.
Kivette kezemből és egyből nyakamba akasztotta. Álmélkodva figyeltem a rajta lifegő medált, melyen egyetlen hangullal belevésett szócska állt :
사랑해

Szemeimbe könnyek szöktek, ennél csodásabb nem is lehetne ez a nap. Átöleltem szerelmemet, ő pedig egy lágy puszit nyomott haj koronámra. Érzelmi idillünket az ő gyomrának korgása zavarta meg.
-Kéne menni reggelizni, nem? -simultam mellkasához, ő csak bólogatva húzott a lépcső irányába, azonban hirtelen megállt. Érthetetlen ábrázattal néztem őt, de ő csak engem bámult.
-Nem akarsz először átöltözni? -itt esett le, hogy én még mindig pizsiben vagyok.
Pirongva futottam vissza a szobámba, és, hogy meg ne bántsam, az ő általa kiválasztott ruhákat vettem fel. Furán éreztem magam, nem is kicsit. Kibattyogtam lehajtott fejjel, várva a véleményt.
-Túlságosan is jól áll neked. -hallottam meg Chanyeolt.
-Biztos?....Szerintem kicsit túl szo-szoros.... -kényelmetlenül éreztem magam, hisz tudtam, hogy ő bámul engem.
- Persze, de igyekezzünk, mert éhen halok. -nyöszörgött egy sort, majd magával ráncigált az étkezőbe.
Az asztalon találtunk egy kis cetlit, feltehetőleg anyu rakta ki.
"Jó reggelt fiúk!
Remélem jól aludtatok. Ma korán el kellett mennem üzleti megbeszélésre, hátha kapok új munkát.
Kaja a hűtőben, pénz a fiókban, kulcsok a helyükön.
Chin tánc órára ment, Heeyoung zongorára, Hyunjae pedig bokszolni.
Channie drágám, ne felejtsd el, ma kondi!
Puszi, anyu."
 Felkutattuk a reggelit, ami ma egy-egy adag zabpehely volt. Megettük, utána Yeolo fürdeni ment, én meg elrendeztem az ágyunkat. Tíz perc múlva Ő már összepakolt az edzésre, de én is akartam vele menni.
-Nem tudsz ott semmit se csinálni, unatkozni fogsz.
-Ha meg itt hagysz, akkor meg egyedül leszek, és bármi, ismétlem BÁRMI megtörténhet. -érveltem ellene.
Szemeiben láttam, hogy ezt a csatát már megnyertem.
-Rendben, jöhetsz. De ne csinálj semmit. Csak ülj és nézelődj. Nem szeretném, ha bajod esne.
Öröm táncot jártam, míg ő felvette a cipőjét.
-Ha nem sietsz, akkor tényleg itt hagylak. -erre én is felkaptam magamra hosszú szárú torna csukámat.
Kimentünk a garázshoz, majd mikor megpillantottam a kocsiját, elállt a lélegzetem.
-Na, azért vegyél levegőt néha. Nem szeretnék egyedül meghalni. -viccelődött velem, mire én megrázva fejemet, még mindig tátott szájjal, és megkérdeztem tőle.
-Biztos tudsz vezetni?
-Persze, miért ne tudnák? Ne félj, nem borulunk be az árokba. -simított végig haj koronámon, odatessékelve a kocsihoz. -Kösd be az öved. -szólt, mikor már ő is benn ült a volán mögött. És elindultunk.
Tényleg jól vezetett. Nem volt se karambol, se elütött kis állat, se halott ember. Meg voltam nyugodva. Lassan odaértünk az edző teremhez, ami nagyobb volt, mint gondoltam. Kívülről egy egyszerű tömb ház szerűségnek látszott, de mikor beléptünk az ajtón megpillanthattam a különálló termeket. Olyan volt, mintha egybeépítettek volna nyolc-kilenc sima kondit.
Barátom már rutinosan mozgott itt, így én csak követtem őt, és a nagy lépteit. Elértük, feltehetőleg az öltözőt, mivel ő vetkőzni kezdett, én meg csak figyeltem testét. Látszott rajta, hogy odafigyel a testére. Izmos volt, mi tagadás, nem olyan benga állat módon, hanem az őneki megfelelően. Átöltözött egy fehér atlétára és a fekete rövid sport nacijába.
-Gyere, megmutatom, hogy hol gyúrok. -húzott magával, ki az öltözőből, át két folyosón, be egy nagyobb terembe, ahol már volt jó néhány személy.
Leültem egy székre, és onnan figyeltem őt. Látszólag egyszerű volt, amit csinált, de ehhez igazából nagyobb fizikai erő szükséges. Csak néztem, ahogy az izzadság cseppek végigfutnak karján és lábszárán. Két óra múlva már felsője teljesen átázott, rátapadt felsőtestére, s ezzel egyre jobban beindította fantáziámat. Alig bírtam leállítani magamat, hogy ott helyben neki ne essek. Feszengve ültem végig azt a négy és fél órát, aztán Chanyeol odajött hozzám.
-Akkor mehetünk is. -vigyorgott rám. Én csak elpirulva bólogattam, s sietős léptekkel közelítettem meg a kijáratot.
Tudtam, hogy ő még átöltözik, de kell egy kis friss levegő, hogy ki tudjam szellőztetni a fejemet, na meg kicsit ciki lett volna a közelében lennem egy merevedéssel a lábam között.
"Bírd ki, Baekhyun....Csak hazáig bírd."

2014. június 7., szombat

BaekYeol (+16 vagy inkább 17)

Kedves barátnőmnek írom ezt,Vanille -nek csak, hogy ne sírjon a szája. Nem idegentől van, meg az enyém nem is jó, de így jártál, ez van.
                                                                                                                                                                                                                                                                                                    
BaekHyun pov.

Az Ő szavai visszhangoztak a fejemben. Az utolsó szavai, mielőtt itt hagyott engem. Egyedül. Rettegve.
"- Ha elrendeztem mindent, és már nem fognak zaklatni esküszöm, hogy megkereslek, és új életet kezdünk. Együtt."
Számolom a napokat, heteket, hónapokat, éveket, Három éve hagyott itt engem, azóta, mint egy holdkóros, mászkálok fel s alá a házban. Ház......pff. Anyám meghalt, miután ChanYeol elment, apám pedig nem bírta már a szenvedésemet, így jobb híján egy intézetben kötöttem ki. Nagyon kedvesek és megértőek. Ha nem szólok, akkor is gondoskodnak rólam. Nem vagyok beteg, isten ments. A személyiségem ingadozó, így valami kezelésre is kell járnom. Nélküle nem vagyok teljes. Nem ismerem ki magamat. El vagyok veszve. ChanYeol.


~~~~~~~~~~~            ~~~~~~~~~~~~~~                ~~~~~~~~~~~~~~~               ~~~~~~~~

Egy kisfiú kézen fogva sétált apjával. Boldogan viháncolva ugrálta át az útjába kerülő nagyobb köveket. A fiú észrevett valamit, így megállt, s apja is ugyanezt tette. Ahogyan néztek előre, megláttak egy összekuporodott emberkét az egyik fa tövében. Rögtön odaszaladtak hozzá, ám mikor meglátták, teljesen le voltak döbbenve. Azt várták, hogy valami részeg emberke fekszik ott, de nem. Egy sötétbarna hajú fiúcska aludt épp. Fülei kicsit kiálltam, ezzel jobban kiemelve kerekded arcát, s szépen ívelt ajkait.
BaekHyun nem volt rest, máris rázogatni kezdte a is manó vállát.
- Hééééj!!!Kelj fel. Meg fogsz fázni!
Az álmából ébresztett személy kinyitotta szemeit, amik csak úgy csillogtak.
- Ki-..kik vagytok? -remegett meg hangja.
- De aranyos a hangoood! -visított fel a fekete hajú. - Appa, had vigyük hazaaa. Kééérleek~
- Na de fiam, biztos neki is vannak szülei. Ő nem egy kiskutya, akit csak úgy hozunk-viszünk. -dorgálta meg a csöppséget.
A szóban forgó személy csak hallgatta a párbeszédet, majd megszólalt újra.
- Nekem nincsenek szüleim. Nem szerettek engem. -szontyolodott el.
- Látod, ha velünk jönne az úgy jó lenne. Kérlek szépen. -vágott kölyökkutya szemeket, amitől apja mindig meglágyul.
- Rendben, ha ő is jönni akar.
A kicsi BaekHyun ugyanolyan szemekkel tekintett a földön ülő felé, várva a válaszát.
- Tényleg? Mehetek? -kerekedtek ki szemecskéi.
- Persze. -mosolygott a férfi. - Csak áruld el a nevedet.
-ChanYeol. Park ChanYeol.



<Két évvel később>

- Nem úgy kell azt BaekHyun. Várj, megmutatom. -kapta ki az idősebb kezéből a joystick -et.
Pár (ezer) gombnyomás után vigyorogva adta vissza eredeti tulajdonosának.
- Ezt meg hogy?? -lepődött meg.
- Gyakorlat.
BaekHyun felpattant, kikapcsolta a gépezetet, majd ChanYeolhoz futva leterítette az ágyon.
- Nagyon szeretlek ám. -mosolygott rá a fiatalabbra, aki viszonozta a jól megszokott gesztust.
- Én is szeretlek. Veled akarok lenni örökre.
- De Yeolo. Anya azt mondta, hogy a fiúk mellet a lányok maradnak örökre. -vágott búskomor arcot.
- Akkor te leszel a barátnőm. -adott egy puszit hyungja homlokára, de még nem sejtve, hogy mit is kért ezzel.
- A te barátnőd vagyok.
A gyerek szerelem véges. Legalább is az szokott lenni. Viszont a két kilenc éves fiú előtt még sok idő állt.


<Három évvel később>

Már kezdtek úgy viselkedni, mint egy igazi pár. Az iskolában is egymás kezét fogták, nem is foglalkoztak a rosszalló pillantásokkal, de ennél tovább nem igazán mentek. Néha-néha egy arcra puszi és kész.De BaekHyun egyre jobban érdeklődött a többi dolog iránt. Úgy próbált csinálni Channie -val, mint szülei. Olvasott róla az interneten,így minden információ rendelkezésére állt. Csak élesben nem olyan könnyű megtenni.
A szobájukban ültek, úgy ahogy szoktak, egymás mellett feküdve, összekulcsolt kezekkel. Most kellene lépnie, de nem mer. Végül is rászánja magát, barátja fölé hajol s egy gyengéd csókot lehel rá. Nem tartott tovább pár másodpercnél, mégis mindketten érezték gyomrukban a megannyi pillangót.
- Hyunnie. -fogta kezei közé hyungja arcát, s visszahúzva megcsókolta. Nem kellett sok idő, mire nyelve utat tört szájába. Ez volt életük első csókja. Azóta sem felejtették el ezt a varázst.

~~~~~~~~~~~            ~~~~~~~~~~~~~~                ~~~~~~~~~~~~~~~               ~~~~~~~~

Ahogy visszagondolt ezekre a régi emlékekre, akaratlanul is mosoly kúszott arcára. Felhőtlenül boldogok voltak. Még nem tudták, hogy milyen kegyetlen tud lenni a világ. Még csak egymásra tudtak gondolni, semmi más nem létezett, csak az öröm. De ennek az időszaknak nemsoká' vége szakadt. Tisztán emlékszik minden egyes pillanatra.

~~~~~~~~~~~            ~~~~~~~~~~~~~~                ~~~~~~~~~~~~~~~               ~~~~~~~~

<Nyolc évvel később>

Hatalmas nyögések zengték be a Byun lakást. A házban jelenleg két személy tartózkodott, épp egymással elfoglalva. ChanYeol durván mozgott az alatta vergődő BaekHyun -ben, viszont ő nem bánta. Élvezett minden egyes lökést, mellyel birtokba vették testét. Az orgazmus ismét előtört belőle, de ez a fiatalabbikat nem hatotta meg. Ugyanolyan, sőt, még talán gyorsabb tempóval mozgott benne, amíg el nem élvezett. Lihegve dőltek el egymás mellett, átölelve a másikat. Jól tudták, hogy ez volt az utolsó alkalmuk.
Nyílt kapcsolatuk csak a rosszat vonzotta magához. Lettek akik kiközösítették őket, akik megverték, vagy épp csak leköpték miatta. De az utóbbi időben egyre több fenyegető levelet kaptak. Valaki titokban fotózta őket, s fenyegetései egyre veszélyesebbek voltak. Az elején még csak olyanok, hogy megmutatják a szüleiknek, ettől nem féltek. De kezdett durvulni a helyzet. Megölik őket.
ChanYeol ezt nem bírta ki ép ésszel, ezért döntött a legjobbnak tűnő megoldás mellett. Megtalálja és kiiktatja ezt a fazont.
- Biztos, hogy menned kell? -nyöszörgött az alacsonyabbik.
- Tudod, hogy értünk teszem. Kettőnkért és a közös jövőnkért.
Felkelt az ágyból, felvette nemrég eldobott ruháit, s az ajtóból még visszafordulva szólt szerelméhez.
- Ha elrendeztem mindent, és már nem fognak zaklatni esküszöm, hogy megkereslek, és új életet kezdünk. Együtt. -majd csukódott az ajtó.
BaekHyun -ben most tudatosult a tény, hogy élete értelme nem is biztos, hogy visszatér hozzá. Keserves zokogásba kezdett, majd addig le se állt vele, míg rá nem tört a mindent sötétbe borogató álom.

~~~~~~~~~~~            ~~~~~~~~~~~~~~                ~~~~~~~~~~~~~~~               ~~~~~~~~

Az ágyán feküdve emlékezett vissza mindezen történésekre. Vidám, de szomorú. Mint a Rómeó és Júlia.
Szoba ajtaja nyílott, s neveltetője lépett be rajta. A negyvenes éveiben járó asszony mindig mosolygott rá, amit néha napján viszonzott is.
- Látogatód érkezett. -szólalt meg végül.
Meglepett szemekkel nézte a nőt, aki megválaszolta a fel nem tett kérdést.
- Egy magas fiatalember jött, és azt mondta, hogy valami nagyon fontosat itt hagyott.
Sóhajtva hagyta el kis szentélyét, s kicsoszogva az ajtón, egészen a társalgóig meg sem állt. Ott az egyik kis asztalkánál egy vörös hajú ember ült. Fura szemekkel méregette, majd komótos léptekkel odasétált az asztalhoz. Mikor odaért a férfi felállt, s átölelte őt. Szegény pára nem tudta ezt hova tenni.
- Ki maga? Eresszen el! -kiáltozott a szorításban.
Eltolta magától, de nem akart hinni szemének. Az előtte álló egyed nem volt más, mint az ő Yeolo -ja.
- Visszajöttem érted, hogy végre együtt lehessünk. -suttogta ajkaira, mielőtt érzéki csókba hívta volna. Miután elváltak, mindkettőjüknek csillogott a szeme. BaekHyun olyan boldogságot érzett, mint azelőtt soha.
- Három éve várlak te pabo! -ölelte át.
Az öröm mindkettőjükben szétáramlott. Ott és akkor azt kívánták, hogy ez a pillanat örökké tartson.