If every will be well
Kris pov.
Csak ültem mellette.
Mint minden nap eddig.
Figyeltem nyugodt arcát, hátha megmoccan, és felébred örökké valóságnak tűnő álmából.
Végre láthatnám csillogó szemeit, melyek ezer meg ezer szikraként lobbannak fel.
Hallhatnám negédes hangját, melytől a szívem rohamos iramban kezd el verni.
Most már tudom.
Beleszerettem.
Meg akarom óvni a világ szörnyűségeitől.
Túl sokat élt már át.
Túlságosan szeretem ahhoz, hogy fájdalmas élete legyen, mert az én szívem is belesajdul.
Túlságosan sokat akarok.
Túlságosan önző vagyok.
Túlságosan magam vagyok...
LuHan pov.
Fehér falak, tiszta levegő, hangtalan lélek jelenlét.
Nincs senki és semmi ezen a helyen.
Lehet, hogy meghaltam..?
Nem.
Hangokat hallok.
Valaki suttog nekem.
...nekem...
Kris pov.
Kétségbe estem, hogy már 2 napja semmi jele annak, hogy felébredne.
Óvatosan hajoltam feje mellé, egészen a füléhez, majd ezek a szavak hagyták el számat.
-Gyere vissza. Kérlek. Hozzám.
Mondandóm befejeztével belecsókoltam fülkagylójába, amitől hirtelen megmoccant.
Felemelkedtem olyan távolba, hogy láthassam arcát.
Pillái megremegtek, s lassan nyitotta fel őket.
Szemei megcsillantak a hirtelen fény miatt.
-..Kris... -motyogta kótyagosan.
-Itt vagyok, ne félj.
-Hol....hol vagyok?
-A kórházban. -válaszoltam, közben nyugtatóan simogattam jobb kézfejét.
-Kórház?
-Igen. Tudod....miután beszélgettünk...elájultál...
Megmerevedett ültében, és pupillái tágra nyíltak.
Emlékszik.
-Mikor mehetek haza?
-Nagyon kérdezős kedvedben vagy. Amúgy mindjárt szólok anyudéknak, és hazavisznek.
-Te nem jössz?
Szomorúan elmosolyodtam.
-Nem. Így is elég sok bajt kavartam. Nem akarok még többet.
-Nem kavartál semmien bajt. Amúgy is....-itt megakadt, majd rám nézett.
-Mi az? -vágtam egy értelmesnek nem nevezhető arcot.
-Kris...
-Az a nevem.
-Nem nem.....emlékszem....
-Mármint......-kérdeztem vissza óvatosan.
-Régről....beugrott néhány emlék kép....de rólad miden.
-Ennek örülök.
-És sajnálom, hogy úgy kiakadtam azon, amit mondtál.
-Nem haragszom. -vigyorogtam rá.
Kopogásra figyeltünk fel.
Az ajtó kinyílt, és LuHan szülei jöttek be rajta.
-Lulu...-lábadt könnybe anyja szeme.
-Anyu, apu. De jó, hogy itt vagytok.
-Jajj kicsim, úgy megijedtünk.
-Sajnálom.
-Ne szabadkozz, nem a te hibád.-nyugtatta apja.
A kis családi beszélgetés után bejött egy nővér, és közölte, hogy már haza is engedik LuHant.
Mikor el akartam indulni haza, LuHan visszarántott maga mellé, és belekarolt a kezembe.
LuHan pov.
Nem akartam, hogy elmenjen.
Nem tudom, hogy mi késztetett rá, de visszaráncigáltam magam mellé és belekapaszkodtam karjába.
-Te jössz velünk. -jelentettem ki, majd a kocsink felé kezdtem húzni.
Mikor megérkeztünk, felinvitáltam a szobámba.
Leültem az ágyra, és ahogy mellém telepedett, véletlen összeért a kezünk.
Mintha a villám csapott volna oda, rántottuk el mindketten végtagunkat.
-Bocsi hyung. -szólalt meg óvatosan, közben lehajtotta fejét, de láttam rajta, hogy elpirult.
"De miért?"
-Nem baj.
A szívem rohamosan megtriplázta dobbanásait.
Mélyen belenéztem a szemébe, közben kezemet az övére helyeztem.
Kikerekedett szemekkel nézte tetteimet, s arca ugyan olyan vörös volt, mint enyémet hittem.
Lassan hajoltam egyre közelebb arcához, és egyetlen mozdulattal hátradöntöttem az ágyon, én pedig felé másztam.
-Hyu.....hyung.... -makogott halkan, de nem is figyeltem rá.
Ajkaimat övének nyomtam, és ahogy vártam, szívem majd' kiugrott a helyéből.
Beleszerettem...
Kris pov.
Ahogy megéreztem puha párnáit enyéimhez nyomódni, elöntötte fejemet az a bizonyos rózsaszín köd.
Lefagytam, végtagjaim nem mozdultak a meglepettségtől, ezért nem viszonoztam csókját.
Visszább húzódott, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
Az a mérhetetlen vágy, mit a tekintetében láttam, megbabonázta egész lényemet, s gyomromban lepkék röpdöstek össze vissza.
Csak arra eszméltem fel, hogy egyik kezével arcomat simítja végig lágyan.
Bőröm belebizsereg érintésébe, és többet követel a törékeny fiútól.
-Kris...én...nem-....-nem úgy..... -motyogta akadozva, de ha akarta,
sem tudta volna befejezni mondandóját, mivel ajkaim éhesen kaptak övéi
után, ezzel vadabb csókra invitálva őt.
Lágyan végignyaltam nyelvemmel alsó ajkán, bebocsájtást kérve, amit kis hezitálás után megkaptam.
Nyelveink ringatóztak egymáson az ő szájában.
Csókunkat meg nem szakítva nyomtam le az ágyra és egyik térdemet átvetve derekán, ráültem félig-meddig csípőjére.
Kezemmel feltűrtem hasáról felsőjét, és itt ő szakította meg csókunkat.
-Baj van? -kérdeztem, közben kezemmel végigsimítottam arcán.
-Kris...én még nem...nem szeretném.... -mondandója közben szégyenlősen lesütötte tekintetét, mintha várná a kiakadásomat.
-Bocsánat. Nem akarlak megijeszteni.
Meghallva sajnálkozó hangomat, felkapta fejét és két keze közé fogta arcomat.
-Nem. Kris. Nem miattad. Én még nem voltam így senkivel, sőt, az évek
alatt egyetlen egy kapcsolatom sem volt......valahogy...nem tudom még
kezelni a helyzetet.
-Értem én. Nem kell magyarázkodni. -simítottam végig arcomon lévő kezein.
-De, Kris. Akkor mi most......? -tette fel a fél kérdését, amit én rögtön megértettem.
-Hát....ha akarod...akkor igen...De....te kedvelsz engem LuHan?
-Régen még magamnak sem mertem bevallani, de ahogy rád nézek, a szívem hevesen verdes a helyén, mint aki ki akar törni onnan.
-Akkor ezt vehetem egy igennek. -széles vigyorral az arcomon hajoltam le hozzá, és csókoltam meg keskeny ajkait.
Kezeivel beletúrt hajamba, mire én szájába nyögtem.
Elhúzódtam tőle és mellételepedve átöleltem, és magamhoz szorítottam.
-Szeretlek hyung. -motyogtam nyak hajlatába.
-Én is téged Kris. Én is téged.
