You're my Beast... 2 (KrisHan)

Bad feelings

Kris pov.

Kidüllesztett szemekkel bámultam az előttem lévő fiú szemébe.

"-Ki vagy te?"

Vízhangzott el a fejemben újra és újra ez a kérdés.

A lelkem kettészakadt, a szívem darabokra tört, az elmém már nem a régi.

Az az ember, aki a legjobb barátom volt több, mint 7 éven keresztül, így elfelejtsen.....

Pedig mindig azt hangoztatta, hogy örökre a legjobb barátja leszek, sosem hagy cserben, mindig mellettem lesz, ha nem is testközelben, a lelke velem marad, ahogy az érzései is.

Azt képzeltem bele ebbe a barátságba, hogy "örökké".

Nagy szó ez.

Az évek alatt magamnak sem mertem bevallani, de LuHannal voltam eddig olyan szoros kapcsolatban, hogy mindent megosszak vele.

Azóta senkivel.

Bíztam abban a tényben, hogy bár nem tartottuk a kapcsolatot levelezéssel, meg telefonálgatásokkal, de azért az eszünkbe véssük az együttöltött különleges napokat.

Ezek szerint csak én voltam oly' hülye, hogy ezt tettem.

...

-Ki vagy te? -kérdezte tőlem

-Ne már! Ne mondd, hogy nem rémlek? Tudom kicsit megváltoztam, de csak nem feledted el a legjobb haverodat. -vigyorogtam rá műn.

-Legjobb haver? -nézett felém érthetetlen fejjel. Ahogy szokott.

-Igen. Nem esett le? Én vagyok az. WuFan.

Még mindig egy döbbent arcú LuHan állt előttem.

-Sajnálom. Nem ismerek semmilyen WuFant. -méregetett még mindig.

Ekkor LuHan mellett megjelent édesanyja, és ahogy rám tévedt pillantása, rögtön a segítségemre szaladt.

-Jaj, fiúk. Gyertek be, Bent beszélgessetek. Még megfáztok. -invitált bejlebb a házba kedvesen.

LuHan elállt az ajtóból, ezzel utat engedve nekem a termetes házba.

Beértünk a nappaliba, leültünk a fotelekbe, és mind a ketten a még mindig mosolygós hölgyhöz fordultunk magyarázatért.

Bár egészen más okból.

-Nos, örülök, hogy el tudtál jönni WuFan. -nézett felém.

-Kérem, asszonyom, Csak szólítson nyugodtan Kris -nek.

-Rendben. -mosolyodott el újra. -Szóval, ha jól látom, nem nagyon érted a mostani helyzetet. Igaz?

-Igen. Nem igazán világos ez az egész....

-Nos, hadd magyarázzam el.

Ahogy belekezdett a mesébe, megszűnt minden ellenszenvem.

Balesete volt, beverte a fejét, kórházba került, kómában volt, és csak a szüleire emlékezett ébredése után.

Láttam, ahogy sajnálkozóan lehajtja a fejét, nem mert a szemembe nézni.

Édesanyja újra megszólalt.

-LuHan, hadd mutassam be neked a gyerekkori legjobb barátodat. Ő itt Yi WuFan.

Illedelmesen, ültemben fejet hajtottam neki.

-Örülök WuFan vagyok, de csak szólíts nyugodtan Kris -nek.

-Oh, én is örülök, hyung. -mosolyodott el.

-Idősebb vagy, mint én. -jelentettem ki mosolyogva, várva az újabb kérdését.

-Miért? Hány éves vagy?

23. November 6. -án töltöm a 24 -et.

-Ohh!!! Ne! Tuti nem igaz..... -gondolkozott hangosan.

-De, igaz. Régen is azt hitted, hogy idősebb vagyok. Persze a szexi külsőm erről árulkodik, azért vannak tények. -mosolyogtam rá, immár egy örömteli vigyorral.

-Hát, akkor szeretnélek újból megismerni, ha nem nagy probléma.

-Nem, dehogy. Csak nem akarok gondot okozni azzal, hogy itt tartózkodok.

-Nem! -mondta hevesen. -Gyere, fennt a szobámban meg tudunk mindent beszélni.

Ő ment elől, én pedig követtem az emeletre.

A régi emlékek.

LuHan pov.

Ahogy haladtunk a szobám felé elfogott az a furcsa érzés, hogy talán tényleg ismerem / ismertem.

Gondolatom közben megingott a lábam, és összeestem a lépcső tetejénél.

A világ forgott velem, a fejem sem állt a helyén, a szemem előtt pontok cikáztak, és rámjött a rosszullét.

-Oi, minden rendben? -segített fel Kris.

-Pe-...-persze...minden rendben...

Csak vissza próbáltam emlékezni, hogy valóban ismertem-e, erre jött ez az egész....

Valami meggátolja, hogy emlékezzek rá....

Lassan becsoszogtam a segítségével a szobámba, leültetett az ágyamra, majd mellém telepedett.

-Nos, ismerjük meg egymást. -nézett rám.

Több, mint 2 órán keresztül csak beszéltünk, és ismerkedtünk.

Olyan jó volt vele lenni.

Keves, megértő, és még sok más.

-Kris. -szólítottam meg.

-Mondd.

-Szeretném...vagyis.....az....azt szeretném, ha megint a leg-......-legjobb barátom lennél....lehetne..?

-Persze!! -terjedt szét arcán egy boldog mosoly, és rögtön nyakamba vetette magát.

Olyan volt mint egy kisgyerek.

De attól, hogy kisgyerek, még a legjobb barátom.

Megint.

Még sokáig maradtunk ebben a helyzetben, de örültem neki.

Halk kopogás zavart meg bennünket.

Anyu nyitott be, kezében egy tálca aprósüteménnyel, és 2 pohár málna szörppel.

-Gondoltam nasiznátok egy kicsit. -tette le a tálcát az íróasztalomra.

-Köszi anyu.

Majd megint kettesben maradtunk.

Meg persze a süti is ott volt.

De nem sokáig.

Hamar megettük mindet, és kifulladva feküdtünk végig az ágyamon.

A pár perces néma csendet Kris szakította meg mély hangjával.

-LuHan. -szólított meg, közben felült.

-Igen? -követtem én is tettét.

-Ha elmondok egy titkot.....ígéred, hogy megtartod magadban?

-Persze. Miért mondanám el bárkinek is? -értetlenkedtem.

-Csak ígérd meg. És azt is, hogy ez semmit nem fog változtatni a kapcsolatunkon. -halkult el.

-Megígérem, csak mondjad már. -faggattam kíváncsian.

-Tudod én.....én....én me-...-meleg vagyok.... -suttogta.

Meglepetten néztem magam elé kikerekedett szemekkel, majd hirtelen villantak be emlékképek.

Iskola......Kris.....meleg....legjobb bartát....

Nem éreztem semmi mást csak a fájdalmat a fejemben.

Összezavarodtam.

Testem hirtelen lefordult az ágyról s találkozott a kemény parkettával.

Még hallottam, ahogy Kris szólongat, aztán körülvett a mindent magába szippantó sötétség.

Kris pov.

Teste csak úgy ledőlt az ágyról, mint egy élettelen fadarab.

Utánakaptam, és próbálam szólítani, de nem reagált rá.

Megijedtem, hogy talán olyan sokkosan érte ez a hír, hogy elvesztette eszméletét, vagy még rosszabb.

Felkaptam ájult testét, leviharoztam vele a lépcső, egyenesen a nappaliba a szüleihez.

Ahogy észrevették a kezemben lévő személyt, rögtön telefonáltak a mentőknek, akik hamarosan megérkeztek, és bevittek minket a kórházba.

Sokáig benttartották a kórteremben, majd egy magasabb ősz hajú orvos jött oda hozzánk.

-Maguk a fiú hozzátartozói.

Heves bólogatás volt rá a válasz.

-Nos nem történt semmi komolyabb a fiatalemberrel, csak a memóriazavar, és az emlékek hirtelen visszatérése. Ha rendesen kipiheni magát, és nem rőlteti a visszaemlékezést, akkor az állapot rohamosan javulni fog. De ehhhez az önök segítsége kell.

-Mindent megteszünk ami kell, csak kérem, a fiamnak ne essen komolyabb baja. -siránkozott LuHan anyja.

-Ne aggódjon asszonyom. Minent megteszünk.

Ezzel sarkon fordult és elment.

Csak imátkozni tudtam, hogy ne történjen rossz dolog.

Reménykedni.

Hinni.

Bízni.